50/13. esemény


Fenntarthatósági Témahét 2024
 
Az idei tematika újdonsága a „szabadidő”, mely a „levegő” témával összekapcsolva újszerűen fogalmazta meg az iskolai programokat.
Természetesen minden tantárgyhoz kapcsolódóan a teljes iskolai paletta a fenntarthatóságról szólt április 22-26 között, melynek kiindulópontja „A Föld napja” volt.
Számos plakát és performance mellett az iskola kertje és a kiskert gondozása teszi egyértelművé elhivatottságunkat és az iskola arculatát a környezet megóvása jegyében.
Langer Judit az Energiaügyi Minisztérium önkénteseként érkezett intézményünkbe, hogy az egymást követő, ötödik osztályos természettudomány órákon prezentációval egybekötött beszélgetésbe vonja „Körforgásos gazdaság” témaköréhez kapcsolódóan a gyerekeket. A víz körforgásával állítottuk párhuzamba a termelési tevékenységet, melyben a tananyaghoz kötve számos érdekesség és újszerű ötlet cserélt gazdát.
Hatodik osztályosaink a Felsőrákosi rétek FENNTARTHA(TO)TÓ akadályversenyén csapatokat alkotva, pedagógus kísérettel járták be a lakóhelyünkhöz és szívünkhöz oly közel álló patak természetvédelmi területét. A kihelyezett tablók ismeretanyagából merítve rácsodálkozhattunk, hogy egykor a mi vidékünkön indulhatott el a rendszeres Bécs – Budapest légi közlekedés, hogy Budapest mértani közepe ezen a területen található, és az Örs vezér tértől mindössze 2 km-re érintetlen természetben barangolhatunk. Az évszakhoz képest kellemetlen hideg és esős időjárás miatt pótolt kiruccanás ezúttal csodálatos időben, szikrázó napsütésben valósulhatott meg. Az egykori orvosi piócás gödröket felfedezve, a rákosi vipera, a pataknak nevet adó rákok sorsából és a helytörténetből merítve, a szabadban, valóban tartalmasan töltött szabadidő képeivel zárom az élményteli délután krónikáját.
 
„Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!”
Warholik Edit

Ügyeleti nyitvatartás: hétköznapokon 07,00 - 18,00

 

Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest

Adatvédelmi tisztviselő: dr. Pavelkó Imre Gergely

E-mail: gergely.imre.pavelko@kk.gov.hu

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2006 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 39 1
week 40 2 3 4 5 6 7 8
week 41 9 10 11 12 13 14 15
week 42 16 17 18 19 20 21 22
week 43 23 24 25 26 27 28 29
week 44 30 31

Közép-Pesti Képeslap

 

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus

FB_IMG_1724872371147.jpg         Screenshot_20240828_211437_Samsung_Internet.jpg

megvalosult.jpg



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.