Miklós-nap a Mezőben

„Mezőssé” avatás 2018.12.06. avatas1

Hagyományainkhoz híven, Miklós-napon, próbatételek, fogadalomtétel után, teljes jogú „mezőssé” váltak az első évfolyam tanulói, a Dr. Mező Ferenc Általános Iskolában. avatas2  Az ünnepi hangulatot a 4. c osztály interaktív műsora közvetítette, melynek témája a világ iskolái, tantermei, szokásai.

A műsorról készült felvétel

A rendezvényt ezzel a témával kapcsolatos kiállítással zártuk.


A felső tagozat a Műjégpályán „Mikulás- korcsolyázott”, majd délután a szintén hagyományos Adventi-vásárral zárta a napot tanulóink és szüleik közössége.

vasar1      vasar3    vasar2

Mezős Tanulók, volt Tanítványaink, Pedagógusok, Szülők, Ismerőseink!!


Iskolánk bejutott az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett ,,AZ ÉV FÁJA” verseny országos döntőjébe, ahol a 9. helyen végzett.

evfajaoklevel

Együttműködésüket és szavazataikat köszönjük!

 


ÖKO munkacsoport
Budapest, 2018. december


Ügyeleti napok a téli szünetben


Tisztelt Szülők!

A Közép-Pesti Tankerületi Központ a 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI.14.) EMMI rendelet 6.§ (6) bekezdése alapján a téli szünetben megszervezendő ügyelet ellátására a Budapest XIV. kerületi Kaffka Margit Általános Iskolát (1148 Budapest, Kaffka M. köz 2-6.) jelöli ki. 

Az ügyelet 7:00 -17:00 óra között tart. 

Ügyeleti napok:

  • 2018. december 27. (csütörtök)
  • 2018. december 28. (péntek)
  • 2019. január 2. (szerda)

Iskolavezetés 

Budapest, 2018. novemberr 18.

Európai Hulladékcsökkentési Hét!


Az EURÓPAI HULLADÉKCSÖKKENTÉSI HÉT keretében iskolai kiállítás létrehozására hívunk minden KREATÍV DIÁKOT és SZÜLŐTVan otthon műanyag, papír vagy más hulladék? NE DOBD KI!  Kérd szüleid segítségét!

Hasznosítsátok újra, készítsetek belőle új használati tárgyat, játékot! Hozzátok be az iskolába! Mi kiállítunk minden alkotást az iskola földszintjén! Az elkészült alkotásokat december 4-ig várjuk!

petAz Európai Hulladékcsökkentési Hét programjai:

Öko munkacsoport

Budapest, 2018. november

Iskolába készülünk


Elavult böngésző!

Ez a böngésző túl régi ahhoz, hogy a modern szabványoknak megfeleljen! Kérem, hogy naprakész, korszerű böngészőt használjon! (pl. Google Chrome, Mozilla Firefox, stb.)


Időpontváltozások


Tisztelt Szülők!


Értesítjük Önöket, hogy a 2018/2019-es tanévtől megváltozik az ügyeleti rendünk az SZMSZ szerint. Reggeli ügyeletet 6:30-tól, esti ügyeletet 17:30-ig biztosítunk.

Mostafáné Gombár Erzsébet
intézményvezető 

 

Budapest, 2018. augusztus 31.


Október:

  •   Október 04-e: Állatok világnapja.           allatok vilagnapja                                                                                                                                              

Ehhez az eseményhez csatlakozva október első 2 hetében ÁLLATELEDEL gyűjtést szerveztünk az Eszkuláp Állatvédő Egyesület számára, mely során

2 mázsa állateledelt gyűjtöttünk.

Köszönjük a szülők és a gyerekek lelkes hozzájárulását!

 

Öko munkacsoport

Budapest, 2018. október


Ügyeleti nyitvatartás: hétköznapokon 07,00 - 18,00

 

Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest

Adatvédelmi tisztviselő: dr. Pavelkó Imre Gergely

E-mail: gergely.imre.pavelko@kk.gov.hu

Eseménynaptár

Előző hónap Június 2027 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 22 1 2 3 4 5 6
week 23 7 8 9 10 11 12 13
week 24 14 15 16 17 18 19 20
week 25 21 22 23 24 25 26 27
week 26 28 29 30

Közép-Pesti Képeslap

 

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.